Menü

Webes szolgáltatások életét veszélyeztetheti a Google mobilfizetési rendszere, a Wallet és Offers

2011. június 03. | 3781 |

Tavaly decemberben, a Google bemutatta a Nexus S készülékét, melynek legnagyobb újdonsága az NFC (Near Field Communication) támogatása volt. Bár a technológia már régebb óta ismert, de az emberek mindennapjaiban eddig nagyon kevés szerephez jutott (beléptetőkártyák, síbérletek). A keresőóriás a mai sajtótájékoztatóján azonban hivatalosan is bejelentette, hogy két olyan szolgáltatással lepi meg a felhasználókat, mely a mindennapjai életüket sokkal könnyebé, gondtalanabbá teheti.

A Google Wallet alkalmazás egyfajta elektronikus pénztárcává alakítja majd androidos telefonunkat, mellyel igen egyszerűen fizethetünk majd a vásárlásainkért. A program emellett teljesen leválthatja majd a PayPass technológiát használó bankkártyánkat, sőt mi több, a különféle hűségkártyáink adatait is eltárolhatjuk benne, így azokat sosem felejtjük majd otthon.

A Google Offers a napjainkban oly népszerű közösségi vásárlást hozza el az emberek telefonkészülékére. A program segítségével megtudhatjuk a hozzánk közeli helyek speciális ajánlatait, vagy akár törzsvásárlói pontjainkat is folyamatosan nyomon követhetjük majd.

Google és az online fizetés

A mountain view-i vállalat a Wallet-tel egy olyan szolgáltatást mutatott be, mely lehetőséget biztosít arra, hogy az emberek mobiltelefonjuk segítségével kövessék nyomon pénzügyeiket, bankszámláikat. Míg az eBay tulajdonában álló PayPal egyfajta közvetítő szerepet lát el a vásárlók és az eladók között, addig a Google a Citi segítségével szinte teljes banki szolgáltatást nyújt majd az előfizetőknek. A felhasználók így igen könnyen fizethetnek majd az interneten, vagy akár a való életben is androidos telefonjuk segítségével. Bár arról pontos információkkal nem rendelkezünk, hogy mi lesz a Checkout sorsa, de elképzelhető, hogy rövidesen ez a szolgáltatás is a Wallet részévé válik majd.

Google és a közösségi vásárlás

Napjainkban a közösségi vásárlás egyre nagyobb teret hódít meg. A ?sűrű fillér? elvén az emberek nagyon kedvező áron juthatnak hozzá a szolgáltatásokhoz és termékekhez, a cégek pedig egy bizonyos mértékű jutalékért cserébe nagy mennyiségű vásárlót, s nagyobb ismertséget szerezhetnek. A Groupon-nal és a különféle helyi közösségi kuponoldalakkal ellentétben a Google úgy döntött, hogy az Offers keretein belül egy sokkal összetettebb termékkínálatot nyújt a felhasználók számára. A speciális kedvezmények mellett a vásárlók elérhetik az egyes üzletek teljes kínálatát, bevásárlólistát készíthetnek, emellett pedig akár hűségpontjaikat, kuponjaikat is nyilvántarthatják a programon belül. Amennyiben pedig összegyűlt a megfelelő mennyiségű hűségpont, úgy azokat egy mozdulat és az NFC technológia segítségével azonnal beválthatják.

Google és a geolokációs szolgáltatások

Bár hazánkban is egyre több felhasználó kezdi el használni a különféle geolokációs szolgáltatásokat, de ezek a ?játékélményen?, azaz a különféle rangok, kitűzők és tárgyak megszerzésén felül igen kevés lehetőséget kínáltak. Bár a Foursquare-ben elérhető néhány speciális ajánlat, de ennek sikeressége hosszú távon igen kérdéses. A másik óriási probléma az, hogy mivel az átlagos emberek helyezik fel a különféle helyeket a térképre, így az adatok hitelessége és minősége igen kétes, sokszor megbízhatatlan.

A Google a Places-zel azonban egy olyan magas minőségű adatbázissal rendelkezik, mely komoly alapot jelenthet egy geolokációs szolgáltatás megteremtéséhez. (Ahhoz, hogy egy vállalkozás felkerüljön a térképre, egy igen komoly ellenőrzési folyamaton kell átesnie.) Bár a keresőóriás korábban már próbálkozott a Latitude-del, de ez funkciók hiányában igazán nagy sikereket nem tudott elérni. A Offers feltehetőleg leváltja ezt, s lehetőséget biztosít majd arra, hogy a helyi ajánlatokkal összekötve az egyes ?check-in-ekért? és véleményekért különféle hűségpontokat kapjunk, melyet a következő vásárlásunknál felhasználhatunk.

A biztonság

A Wallet bejelentése önmagában rengeteg biztonsági kérdést vet fel, melyet a keresőóriás az idő szűkössége miatt még nem tudott maradéktalanul megválaszolni. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a vállalat mérnökei mindent megtesznek annak érdekében, hogy banki adataink a lehető legnagyobb biztonságban legyenek, hiszen egy-egy apró hiba akár a teljes szolgáltatás hitelét megrendítheti. A szolgáltatás sikere egyértelműen azon múlik, hogy a felhasználók mennyire könnyen tudnak hozzászokni az új fizetési módhoz.

A pénzügyi tranzakciók és a személyes adatok védelme végett a Google igen nagy szerepet szánt a biztonsági funkcióknak. Minden vásárlás esetén be kell írnunk a PIN kódunkat annak érdekében, hogy illetéktelenek ne vásárolhassanak a telefonunkkal. A legfontosabb adatok pedig nem a telefon háttértárában, hanem egy úgynevezett Secure Element chip-en tárolódnak el titkosítva, így rajtunk kívül senki sem férhet a banki információinkhoz.

A siker titka

Bár a Google Wallet és az Offers egyelőre csak New York és San Francisco városában érhető el, de valószínű, hogy a sikeres tesztidőszakot követően az új termékeket a világ minden részén bevezetik majd. A mountain view-i vállalat most egy olyan összetett szolgáltatáscsomagot kínál, mellyel napjaink legnépszerűbb webes trendjeit szeretné meglovagolni. A partnercégek között pedig nem kisebb nevek szerepelnek mint a MasterCard, Citi, Macy?s, Subway, Walgreens, American Eagle Outfitters, The Container Store. Ezen felül pedig a korábban említett két városban rengeteg kiskereskedelmi egységben fizethetünk majd az NFC képes telefonunkkal. Ha nem rendelkeznénk a Citi által kiállított PayPass technológiájú kártyával, akkor akár Google Prepaid Card-ot is vásárolhatunk, mellyel a Wallet egyenlegünket tölthetjük fel. Utóbbi esetben a keresőóriás a regisztrációt követően azonnal jóváír 10 dollárt a számlánkon, melyet bármire elkölthetünk. A Google vezetői úgy döntöttek, hogy a Wallet szolgáltatást az Egyesült Államok-beli telekommunikációs cégek közül elsőként a Sprint felhasználói próbálhatják majd ki (a Nexus S 4G készülékkel) nyártól elkezdve, de reméljük, hogy a Wallet és az Offers mihamarabb Európában is megjelenik. Amint nálunk is megjelenik, akkor kérdés, hogy a webshopok életét valamint az online marketing folyamataikat hogyan fogja ez a változás érinteni.

Tusnádi István

Tusnádi István

a Usernet ügyvezető tulajdonosa. 2001 óta dolgozik webes projekteken, szakterülete az online stratégia alkotás és a webfejlesztés. Ügyfelei iparágukban piacvezető hazai illetve nemzetközi KKV-k és nagyvállalatok. Eddig több, mint 150 szakmai publikációja jelent meg, többek között az Origo, 24.hu, Piac & Profit és a Pénzcentrum oldalakon.

Tetszett a cikk? Ne maradj le az újdonságokról!

Iratkozz fel és havonta egyszer küldünk egy összefoglaló e-mailt!