Menü

Közösségi marketing felületek vállalkozásoknak

2016. július 13. | 2012 |

A közösségi médiában való jelenlét a mai világban kulcsfontosságú eleme egy vállalkozásnak. Nem csak azért, mert egyszerre akár több ezer követővel oszthatunk meg tartalmakat és vállalkozásunkkal jelen lehetünk a vásárlóink, ügyfeleink mindennapi életében. A közösségi médiában rejlő lehetőségeket érdemes alaposabban is számba venni és kiaknázni, mert bár a jó boltnak nem kell cégér, ezúttal jóval többről van szó, mint egy logónál vagy jól csengő szlogennél. Cikkünkben igyekszünk megismertetni a 21. századi internetes közösségekben való jelenlét főbb aspektusait és reméljük, hogy a segítségünkkel Te is felismered a benne rejlő potenciált.

Legyen szó bármilyen területen működő üzletről, a siker egyik kulcsa jól ismerni a közönségünket. A potenciális ügyfelek felkutatása korábban komoly idő, energia és pénz befektetésébe került, azonban az emberek manapság önként adnak meg magukról olyan információkat, amik alapján pontosan megcélozhatóvá válnak. Könnyedén megtudhatjuk például, milyen nyelven szóljunk hozzájuk, hogyan szólítsuk meg őket, de földrajzilag is be tudjuk őket határolni. Mi több, családi állapotukról, érdeklődési körükről, iskolai végzettségükről is releváns információkat szerezhetünk néhány kattintással. Ezek az információk nagy segítséget nyújtanak a kampányok megszervezésénél, és a promotálásra kerülő termékek, szolgáltatások kiválasztásakor.

Az olyan közösségi oldalak, mint például a Twitter lehetővé teszik vállalkozásunk számára, hogy amellett, hogy meglévő ügyfeleikkel mélyítsük kapcsolatunkat, új, potenciális vásárlókat szerezzünk.

Tegyük fel, hogy nyitunk egy új kávézót. A Hootsuite geosearch alkalmazás segítségével megkereshetjük azokat a Twitter felhasználókat, akik a közelben arról twittelnek, mennyire jól jönne nekik egy jó kávé. Miután megtaláltuk őket, már csak annyi a dolgunk, hogy meginvitáljuk őket, hogy kóstolják meg az új üzletünkben kapható forró finomságokat: hirdetésünk azonnal, hajszálpontosan célba ér.

A piackutatásban rejlő lehetőségek

A minden eddiginél egyszerűbb és hatékonyabb piackutatást arra is használhatjuk, hogy növeljük cégünk versenyképességét vetélytársainkkal szemben. A közösségi média „monitoring”, azaz megfigyelő funkcióját használva folyamatosan figyelemmel követhetjük vetélytársainkat: például olyan kereső streameket állíthatunk be, amelyek azt figyelik, hogy egy cég vagy bizonyos terméke mikor, hogyan kerül említésre a felhasználók körében. A keresési eredmények elemzése által akár fontos piaci résekre is lelhetünk, és a megfelelő irányba fejleszthetjük vállalkozásunkat, amivel jelentős előnyre tehetünk szert versenytársainkkal szemben.

De nem csak a célcsoport elérésében és a piackutatásban jelent nagy segítséget a közösségi média: gyakorlatilag azonnali visszajelzést kaphatunk vásárlóink pozitív vagy negatív élményeiről, értékes betekintést nyerhetünk a személyes igényeikbe, megtudhatjuk, hogyan használják termékeinket. Sok cég kihasználta már ezt és alapozta új termékét, szolgáltatását a felhasználók eredeti ötleteire.

Személyes kapcsolatba kerülhetünk vásárlóinkkal és ügyfeleinkkel, párbeszédet folytathatunk velük, a felmerülő panaszokat azonnal és rendkívül hatékonyan intézhetjük, ezzel javítva az esetleges rossz benyomást és megelőzve a negatív reklámot.

A közösségi média használatának előnye

A közösségi médiában való jelenlét talán egyik legnagyobb előnye, hogy játszva növelhetjük vele a cégünk honlapjának látogatottságát és az oldalunk Page Ranking-jét is. A követőink folyamatosan értesülnek termékeinkről, naprakész információkat kaphatnak minden újdonságunkról és minél többen osztják meg a bejegyzéseinket, az oldalunkra mutató számos hivatkozás révén a Google keresőmotor annál előrébb sorolja azt a találati listában. Ehhez persze folyamatosan frissítenünk kell a honlapunkat és aktuális információkkal és figyelemfelkeltő bejegyzésekkel kell bombáznunk a közönségünket. Remek módja a figyelemfelkeltésnek és a megosztások számának növelésének a nyereményjátékok szervezése. Az Internetnek hála, sosem volt még ilyen gyors és pontos az információáramlás, az aktualitások azonnal elérik a vásárlókat. Mivel az emberek nagy része jelentős időt tölt a képernyő előtt, a közösségi médiát böngészve, aktív közösségi jelenléttel nagyon hatékonyan növelhetjük márkánk, vállalkozásunk ismertségét, kialakíthatjuk közönségünkben a márkahűséget. 

Melyiket használjam?

A közösségi média platformjai napjainkban egymás mellett, párhuzamosan léteznek. Sok kisebb vállalkozás azért nem aknázza ki a megjelenésben rejlő értékes lehetőséget, mert nem tudja biztosan, hogy melyik az, amelyiken a legnagyobb hatékonysággal célozhatja meg potenciális vásárlóit és nincs rá kapacitása, hogy mindegyiken kipróbálja magát. A következőkben összefoglaltuk, melyek a legnépszerűbb közösségi oldalak, mik a főbb jellemzőik, kik a felhasználóik, hogy könnyebben eligazodhass és eldönthesd, a Te céged melyiken megjelenve érheti el üzleti céljait.

Facebook

Az első és legnagyobb, a felhasználók körében legnagyobb népszerűségnek örvendő közösségi oldal a Facebook. Több, mint egymillió vállalkozás használja már céljai elérésére világszerte: a Social Media Examiner felmérésének adatai szerint a megkérdezett vállalkozások több, mint fele (52%) a Facebookot jelölte meg a számára legfontosabb közösségi oldalnak. Ezen a szájton a felhasználók tartalmakat, képeket, státuszokat osztanak meg egymással, aktívan kinyilvánítják tetszésüket (vagy nemtetszésüket) ezekkel kapcsolatban, véleményezhetik, kommentálhatják a megosztott tartalmakat. Kiváló terepe olyan promóciók, kampányok szervezésének, mint a nyereményjátékok vagy új termékek bemutatása, mert rendkívül nagy tömegek elérésére képes, a világ minden pontján, a legkülönbözőbb korú és érdeklődési körű felhasználókat is pontosan meg lehet vele célozni.

LinkedIn

A megkérdezett vállalkozások 21%-a  a Linkedin-t nevezte meg  a számára leghasznosabb közösségi médiumként. Az oldalon a legkülönfélébb területek szakembereinek profiljai és friss önéletrajzai között böngészhetünk és akadhatunk rá a mi emberünkre. A hálózat a világ legnagyobb, ilyen célra használt adatbázisa címet is kiérdemli: már több, mint 332 millió felhasználója van, amely szám másodpercenként átlagosan  két új regisztrációval növekszik.

Twitter

A harmadik helyen a Twitter áll, 12%-al. A név az angol „tweet” vagyis „csipog” szóból ered. Itt a felhasználók rövid szöveges üzenetekben nyilvánosan kommunikálnak, -„twittelnek”-, gyakran egymásra és a világ történéseire reflektálva. Az oldal felhasználóinak túlnyomó része okos telefonos alkalmazás segítségével twittel és sokan minden lépésüket megosztják követőikkel.

Google+

A három legfontosabb közösségi oldal mellett 4%-ot kapott a Google+, amely hasonló elven működik, mint a Facebook. Ugyanennyi szavazat érkezett a világ legnagyobb videómegosztó oldalára, a Youtube-ra is, amely várható nettó bevétele a várakozások szerint 2016-ban eléri majd az 5,6 milliárd dollárt.

Az elsősorban képek megosztására specializálódott két legfontosabb hálózatot, a 70 millió felhasználót megmozgató Pinterestet a megkérdezettek 3%-a, míg a napi szinten 75 millió aktív felhasználót számláló Instagramot 2%-a jelölte meg legfontosabbként. A különféle fórumok és kritikákat megfogalmazó oldalak között olyanok találhatók meg, mint például a Reddit, amelyen különféle szórakoztató tartalmakat osztanak meg egymással az emberek, vagy a Tumblr, amelyen a felhasználók úgynevezett mikroblogokat írhatnak és képeket, videókat, audiofájlokat, szövegeket, idézeteket, vagyis bármit megoszthatnak követőikkel. Több, mint 420 millió felhasználóval és 217 millió bloggal szintén kiváló terep a megjelenésre.

A Social Media Examiner 3700 hirdetőt bevonó kutatásából az is kiderül, hogy a megkérdezett vállalkozások túlnyomó része (90%) úgy értékeli, hogy a közösségi médiában való részvétele révén jelentősen nőtt márkájuk ismertsége és 77%-uk ennek tulajdonítja forgalma növekedését is. 69% a márkaismertségének növelése és a piac kiterjesztése érdekében végzett munkája során találja különösen hasznosnak a megjelenést.

Tusnádi István

Tusnádi István

a Usernet ügyvezető tulajdonosa. 2001 óta dolgozik webes projekteken, szakterülete az online stratégia alkotás és a webfejlesztés. Ügyfelei iparágukban piacvezető hazai illetve nemzetközi KKV-k és nagyvállalatok. Eddig több, mint 150 szakmai publikációja jelent meg, többek között az Origo, 24.hu, Piac & Profit és a Pénzcentrum oldalakon.

Tetszett a cikk? Ne maradj le az újdonságokról!

Iratkozz fel és havonta egyszer küldünk egy összefoglaló e-mailt!