Menü

Az Android a vírusírók első számú célpontja

2011. augusztus 31. | 3828

A McAfee biztonsági cég közzétette a 2011 második negyedévének fenyegetéseit elemző jelentését, ennek legfontosabb megállapításai, hogy a mobilos operációs rendszerekre írott vírusok egyre nagyobb gondot okoznak, illetve, hogy a Symbian visszaszorulása után az Android lett a leginkább támadott rendszer. A vizsgált három hónap alatt a Google által fejlesztett programot célzó támadások száma 76 százalékkal növekedett.

Általában is meredeken emelkedett a vírusok száma, idén rekordot döntött, és ezen belül (a felhasználói szokások változásának és az új eszközöknek köszönhetően) a mobilos vírusok és támadások száma nő kiemelkedő mértékben. A negyedéves jelentés azt is megállapítja, hogy a haszonszerzés céljából indított támadások és vírusok egyre kifinomultabbak, úgy képesek ezeket ma már levezetni, illetve megírni, hogy maga a támadás, illetve a vírus hosszú ideig észrevétlen marad, hiszen ez a bűnözők érdeke.

Egyre nagyobb a különbség és a távolság a pénzszerzésre szakosodott kiberbűnözők és rejtőzködést épphogy kerülő, a minél nagyobb nyilvánosságot kereső hacktivisták módszerei között. A jelentés kitér arra is, hogy utóbbiak tevékenysége a vizsgált időszakban jelentős mértékben felerősödött, főként az Anonymous mozgalomnak, illetve követőiknek köszönhetően.

A mobil eszközök elleni, gyakran a pécéken már kipróbáltakhoz hasonló támadások száma vélhetőleg tovább emelkedik a közeljövőben, írják a McAfee kutatói. Mivel egyre több adatot tárolnak az emberek ezeken a gépeken, és az egyre népszerűbb és elterjedtebb Android lesz a mobil eszközök Windowsa biztonsági szempontból, vagyis várható, hogy az operációs rendszer minden egyes elemét össztűz alá veszik a támadók.

A Mac számítógépek terjedése (főleg az üzleti szférában) azt hozta magával, hogy az Apple szoftverei is egyre inkább célponttá válnak. A spamek tekintetében leginkább a Rustock botnet tavaszi felszámolásának köszönhetően a boldog békeidők szakaszát éljük, rég látott alacsony szinten van a kéretlen reklámlevelek száma. A jelentés szerint ez csak átmeneti állapot, hamarosan számíthatunk a drámai emelkedésre.

Forrás: index.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg!

megosztom