2012-01-06 | megtekintés: 340 | címkék: NFM, microsoft, tisztaszoftver, oktatás, nyílt forráskód
![]()
Az NFM nem finanszírozza tovább a Microsoft szoftvereinek bérlését az oktatásban, azok helyett nyílt forrású megoldások használatát javasolja.
Jövő tavasszal megszűnik a köz- és felsőoktatási intézmények és azok dolgozói számára a Microsoft egyes termékeinek ingyenes használatát biztosító Tisztaszoftver program. Amint az oktatási licencprogram weboldalán a napokban megjelent: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szakmai álláspontja szerint az intézmények igényeit – néhány speciális esettől eltekintve – az ingyenesen elérhető, nyílt forrású alternatívák is ki tudják elégíteni, ezért nincs szükség egy adott gyártó által készített szoftverkör bérlésének állami támogatására.
A tárca közleménye szerint „a versenysemlegesség szem előtt tartásával, a piaci verseny elősegítése érdekében” szüntetik meg a Microsoft licenceinek központi finanszírozását. „A jövő évi költségvetés költségalapú tervezése során a Tisztaszoftver program költségei nem lettek betervezve, így az érintett oktatási intézmények 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket” – írják.
A Tisztaszoftver program elindításáról még az előző Orbán-kabinet egyezett meg annak idején az amerikai szoftvervállalattal, majd 2005-ben a szabad demokrata vezetésű egykori informatikai tárca, aztán 2008-ban a Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat-központ (EKK) is meghosszabbította a szerződést. Az újabb megállapodások megkötését mindig hosszas alkudozások előzték meg, ám időközben világossá vált, hogy a licenckonstrukcióból nem egyszerű kihátrálni. Egy előfizetéses konstrukcióról van ugyanis szó: a programban igényelt szoftverek licencei nem kerülnek a használók – vagy a kormányzat – tulajdonába, a használati jogot csak határozott időre vásárolják meg. Ha a szerződés lejár, meg kell újítani, különben az annak keretében telepített szoftverek nem használhatók tovább, el kell távolítani azokat a diákok és tanárok számítógépeiről.
Fokozatosan hátráltak ki
A kormány az idén ismét hosszas egyezkedés után hosszabbította meg a licencprogramot egy újabb évre. A csak júniusban aláírt és 2012 márciusáig érvényes szerződés a korábbi évekhez képest jelentősen leszűkítette a köz- és felsőoktatási intézményeknek, illetve azok dolgozóinak és diákjainak biztosított jogokat. Többek között kivette a csomagból a Microsoft szervertermékeit, illetve megvonta a felsőoktatásban tanuló diákoktól a Windows és az Office csomag otthoni használati jogát.
A jogosultságok ilyen szűkítésével az NFM-nek a korábbi év 1,5 milliárd forintos licencdíjából 400 millió forintot sikerült lefaragnia, de a lépés egyben lenyomata volt a kormányzat azon rendszeresen hangoztatott szándékának is, hogy teret adjon a közszférában és az oktatásban a nyílt forráskódú szoftvereknek – a program megszüntetése ennek a folyamatnak a lezárása.
Az intézményeknek természetesen eddig is volt lehetősége nyílt forráskódú szoftverek felhasználására, sőt államilag finanszírozott terméktámogatás is járt két, ebben az üzletben érdekelt gyártó megoldásaihoz. A 2009 tavaszán, azaz még az előző ciklusban elindított HUEDU program a Novell közel teljes szoftverportfóliójának oktatásban történő felhasználását biztosítja, míg az ősszel startolt OpenEDU keretében a köz- és felsőoktatási intézmények, azok dolgozói és diákjai kapnak jogot a Fedora-alapú Sulix rendszer, valamint a Red Hat megoldásainak használatára.
Mind a HUEDU, mind a 150 millió forint keretösszegű OpenEDU szerződése lejár jövőre, azt, hogy a kormány ezeket meghosszabbítja-e, egyelőre nem tudni. A versenysemlegesség biztosításának szándékával kétségtelenül az lenne összhangban, ha ezek állami támogatása is megszűnne. Az e termékeket használók azonban nem válnak illegális felhasználóvá akkor se, ha a licencmegállapodást a kormány nem újítja meg: a telepített verziók legálisak maradnak, csak a terméktámogatás és a biztonsági javításokon túli egyéb frissítések maradnak majd el.
Forrás: itcafe.hu
![]()
2012-01-20 | megtekintés: 442 | címkék: Apple, Ipad, oktatás, iBooks, iTunes
Véget ért az Apple oktatási rendezvénye, a New York-i Guggenheim Múzeumban. Az Apple bemutatta az iBooks 2-t és a megújult iTunes U-t, amellyel bárki ingyenesen hozhat létre és publikálhat tankönyveket. Az Apple szándéka az, hogy a tanárok és más oktatók minden eddiginél egyszerűbben tudjanak oktatási anyagokat előállítani. Ehhez szükség van egy egységes ...
![]()
2007-11-19 | megtekintés: 168 | címkék: IE, Explorer, letöltés, verzió, Microsoft
Pontos volt Kevin Dean információja, szerda késő este óta a Microsoft valóban letölthetővé tette az Internet Explorer 7-es verziójának végleges változatát ...
![]()
2007-11-20 | megtekintés: 208 | címkék: Messenger, Microsoft, MSN, Windows, chat
A Messenger egy azonnali üzenetküldő (eredeti nevén Instant Messaging, vagyis IM) szolgáltatás. A szövegablakba begépelt üzenetet ...
![]()
2011-02-07 | megtekintés: 261 | címkék: microsoft, officewebapps, office, Word, dokumentum
Szerdán hazánkban is elémhetővé vált az Office Web Apps nevű online szolgáltatás, amely a Google Apps riválisa. Az ingyenes online programcsomag 150 országban használható.
![]()
2011-06-24 | megtekintés: 217 | címkék: Google, látogatók, comScore, látogatottság, Microsoft
A Google oldalain havonta több mint egymilliárd az egyedi látogatók száma. A rekordot májusban érte el a cég, elsőként a világon ? tette közzé [1] az adatokat a comScore.
Az elmúlt egy évben a Google oldalain az egyedi látogatók száma 8,4 százalékkal nőtt. A második helyen a Microsoft áll 905 millióval, ez 15 százalékos növekedést jelent. Hatalmasat nőtt a ...
A 8 leggyakoribb linképítés hiba

A linképítés célja, hogy weboldalunkra mutató külső hivatkozásokat hozzunk létre és ezzel javítsuk oldalunk Google ...
Mi az a PageRank és hogyan befolyásolja a Google helyezéseket?

A PageRank azt mutatja meg számszerűsítve, hogy a Google kereső szerint mennyire "fontos" egy adott oldal. A PageRank kifejezés alatt az ...
A 40 legjobb Facebook Timeline borítókép

A Facebook Timeline egyik feltűnő újítása az oldal tetején látható nagy méretű borítókép (Timeline Cover), amely kiváló ...
Facebook Timeline (Idővonal) cégeknek

Március 30-tól a Facebook a privát profilok mintájára az üzleti oldalakon is átáll a ...
Mobil weboldal vagy mobil alkalmazás (app)?

A mobil eszközökre elérhető technológiák nagy változatosságot mutatnak. Amennyiben mobil eszközre szeretnék fejleszteni, számos ...
Mobil weboldal készítés tudnivalók

A mobil technológia szélsebes térhódításának eredményeképpen pár éven belül valószínűleg többen fognak valamilyen mobil ...

Shaun Fernandes és Markus Nonn a Jumps Studio belsőépítészei segítségével készült el a Londoni Google Campus belsője. A hét ...
Webshop nyitás hasznos jogi információk

Az alábbiakban a webshop nyitáshoz és üzemeltetéshez szükséges legfontosabb törvényi előírásokat próbálom meg ...
google (43), facebook (20), keresőoptimalizálás (16), kereső (15), apple (14), tablet (13), biztonság (13), ipad (9), android (8), adatvédelem (7), spam (7), helyezés (6), internet (6), microsoft (6), virus (5), vírus (5), sony (4), közösségi oldal (4), iphone (4), weboldal (4), windows (4), linképítés (4), hacker (4), fájlcsere (4), letöltés (4), torrent (4), adathalászat (3), térkép (3), védelem (3), böngésző (3), alkalmazás (3), trójai (3), jelszó (3), iwiw (3), wikipédia (3), statisztika (3), seo (3), yahoo (3), szolgáltatás (3), közösség (3), wikipedia (3), weboldal készítés (3), hekker (3), facebook timeline (3), mobil alkalmazás (2), pagerank (2), samsung (2), algoritmus (2), oktatás (2), mobil (2), látogatottság (2), mobil weboldal készítés (2), bittorent (2), horgonyszöveg (2), itunes (2), maps (2), optimalizálás (2), street view (2), facebook idővonal (2), timeline (2), okostelefon (2), műhold (2), ios (2), profil (2), honeycomb (2), táblagép (2), ipad 2 (2), security (2), zuckerberg (2), dns (2), árak (2), marketing (2), befektetés (2), market (2), gmail (2), vállalat (2), levelezés (2), e-mail (2), kép (2), flash (2), reklám (2)